Szókratészi párbeszéd a Professzorral

 

Ezt az interjút először az 1983. tavaszi számunkban adtuk közre, és itt az ideje, hogy sok kérésnek eleget téve ismét megosszuk Önökkel. 1978 júniusában Kaliforniában megrendezett, a biogenikus életmód esszénus útja témakörben rendezett Nemzetközi Szeminárium után, a diákok Edmond Bordeaux Székely otthonában gyűltek össze, és részt vettek az általa annyira élvezett, un. „szókratészi párbeszéden”. Szerkesztőjük magnetofonja működött, és íme, néhány kiemelt részlet a beszélgetésből, amelyből sok minden kiderül „a Professzor” szellemességéből, bölcsességéből és gyakorlati filozófiájából.

Professzor úr, mit gondol az egyik étkezési módról a másikra való áttérésről?

Francis Bacon csodálójaként én mindig az empirikus bizonyítékokban hiszek. Próbáld ki! Ha működik, csináld! De minden egyén más mikrokozmosz önmagában. Minden az enzimektől függ, és attól, hogy az illető biocid, vagy biosztatikus, vagy bioaktív, vagy biogén stb. ételeket eszik-e, vagy sem. Mindig az értelem útján kell járnunk, és akkor mindenben megtaláljuk a mértékletesség útját. Est modus in rebus, ahogy régi barátaim, a rómaiak mindig mondták: minden dologban van egy út. Az étrend megváltoztatásakor a józanészre is hallgatnunk kell (ami manapság nagyon ritka dolog), és bizonyos élettani tényezőket is figyelembe kell vennünk.

Mostanában sokat beszélnek a gyümölcs táplálkozásról, mint a tökéletes diétáról. Ön mit gondol erről?

Szerintem mindenféle egyoldalúság hiba, de lehet, hogy működik, feltéve, ha a gyümölcs friss, bio, fán érett, és nyers, és ha egy éjszakán át áztatott mandulát is adunk hozzá, különben a lédús gyümölcs önmagában az esszenciális aminosavak hiányát okozhatja. Emlékezzünk azonban arra, hogy egy diéta értéke gyakran nem abban rejlik, hogy mit eszünk, hanem abban, hogy mit nem eszünk. Volt egyszer, sok évvel ezelőtt egy páciensem, aki súlyos egészségügyi problémával fordult hozzám, és néhány hétig almából és áztatott nyers mandulából álló diétát ajánlottam neki. Aztán közbeszólt a háború, és elvesztettük a kapcsolatot, és aztán kb. 30 évig csak almát és mandulát evett! Amikor végre újra láttam, már számos betegségéből kigyógyult, és úgy nézett ki, mint egy fiatal lány! Nem az alma és a mandula tett neki annyi jót, hanem az, hogy nem evett annyi rossz dolgot, ami a bajokat okozta. Szóval bármi lehetséges.

Mit csinál, ha arra kérik, hogy vacsorázzon együtt másokkal, akik másképpen táplálkoznak?

Ó, hagyom, hogy azt szolgáljanak fel nekem, amit akarnak, és akkor mindannyian sok-mindenről beszélgetünk, és azt tapasztaltam, hogy senki sem veszi észre, hogy eszem-e vagy sem. Nem oktatom ki az embereket, és nem próbálom megváltoztatni a vacsora menetét. Az étkezési rendem is más, mint a legtöbb emberé, ami olyan, mint az esszénusokké, hogy délben van a főétkezésem, és este csak egy könnyű, friss gyümölcsből álló vacsorát eszem.

Sokat ingadozik az étrendje?

Nos, természetesen többet eszem, amikor aktív vagyok, vagy amikor nagyon hideg van, és kevesebbet, amikor leülök és könyveket írok, és az éghajlat meleg.

És mi a helyzet a vízzel?

Nem iszom túl sok vizet, mert a friss gyümölcs, amit eszem, a legjobb víz, a természet tiszta vize. De ha nagyon szomjas vagyok, akkor fele-fele arányban keverem a palackozott forrásvizet és a desztillált vizet. A csapból folyó városi víz szörnyű és ihatatlan. Természetesen a legtökéletesebb víz a távoli hegyi patakokból származik.

Mit csinál, ha valaki dohányzik a közelében?

Oh, nagyon egyszerű! Mindig van nálam egy kis asafoetida, egy régi szer, amit gyógyszertárban lehet kapni, és amelynek iszonyatos a szaga! A szag olyan elviselhetetlen, hogy bárki azonnal eltávolodik tőlem, amint kinyitom a tégelyt! Ez nagyon jól működik, és mindenki megőrzi a szabadságát.

A régészeti expedíciója mellett szokott sportolni?

Ó, igen, kétéltű vagyok, tudod! Naponta legalább kétszer megyek a medencébe, vagy hidromasszázst veszek a jakuzziban, sőt, a könyveimet is a vízben úszkálva diktálom.

Mi a helyzet a lélegzettel, vagy lehet csak a levegőből élni?

Nem tudom elfelejteni azt a csodálatos történetet arról a cigányról, aki meg akarta tanítani a lovát, hogy az csak a levegőből éljen, és amikor már azt hitte, hogy sikerült neki, a ló kilehelte a lelkét! Úgy értem, a levegő a legfontosabb táplálékunk, de még nem jutottunk el egyéni fejlődésünk azon fokára, amikor már csak a levegőből tudunk élni. Talán egy napon, valamikor a jövőben, az előfeltételek mások lesznek, de egyelőre jobb, ha csak egy rövid időre korlátozzuk a táplálék megvonást, például egy rövid böjt idejére.

Az I.B.S. társalapítója, Romain Rolland is vegetáriánus volt?

Ó igen, és pacifista is volt. És nagyon hitt abban, hogy az életünket növekvő növényzettel körülvéve, kertekkel és gyümölcsösökkel kell élnünk.

Mi a véleménye a mai technológiáról?

Nos, a 20. századi technológia nem bűn, csak egy hiba! (Látod már, hogy beteges humorérzékem van!) Ami a technológiát illeti, amíg nem károsítja a természeti környezetünket, vagy nem okoz környezetszennyezést, mindaddig rendben van. De az első dolgunk az, hogy megtanuljunk harmóniában élni a természettel.

Mondja el, mi a véleménye a házassággal kapcsolatban?

Nos, ha két ember az egyéni fejlődés azonos szintjén áll, akkor jó házasságot köthetnek. Ellenkező esetben hátráltathatják egymás fejlődését. A jó házasság legfontosabb előfeltétele az egyéni fejlődés kölcsönös tiszteletben tartása. A fejlődés aktivitást és változást jelent, és a szeretet csak akkor tartós, ha hagyják, hogy változzon és növekedjen, mert ez a szeretet természete.

És a szexről?

Nos, természetesen a szex egy természetes funkció, ahogy az evés is, amikor éhesek vagyunk, és az alvás, amikor fáradtak vagyunk. A hormonoknak természetes funkciója van a szervezetünkben, és jó, ha a felesleges biogén energiát megfelelő körülmények között és a természet törvényeinek megértése mellett a szex révén szabadítjuk fel. Mindenben gyakoroljunk mértékletességet, kulcsként használva a középutat, kerülve a dogmákat, a szélsőségeket és az egyoldalúságot. A jól kiegyensúlyozott étrend, különösen a biogén és bioaktív élelmiszerekkel, fokozza a szexualitást és az érzékiséget.

Hogyan hat a légszennyezés az étrendre?

Hihetetlenül! Mint említettem, a levegő a legfontosabb táplálékunk. Naponta körülbelül 12 000 liter levegőt lélegzünk be. A nagyvárosok alkalmatlanok a fogyasztásra, és különösen veszélyesek a tiszta szervezetekre. A városokban az úgynevezett levegő förtelmes.

Hisz a reinkarnációban?

Mindig szeretek minden területen szakemberrel, szakértővel konzultálni. És ebben a témában Buddha a legnagyobb tekintély. Azt javaslom, hogy olvassák el az Élő Buddha című könyvemet, de a lényeg az, hogy három egyetemes törvény létezik, amelyek Buddha szerint, ha sikeresen tudjuk harmonizálni az elménkben azokat, akkor megértjük a reinkarnációt. Először is, semmi sem vész el az univerzumban. Másodszor, minden, mindig és folyamatosan változó. Harmadszor, mindezek a változások az ok és okozat vas- törvényét követik. Buddha nem adott tervrajzot vagy steril definíciót, de megadta a kulcsot a reinkarnáció megértéséhez azáltal, hogy elménkben megpróbálta harmonizálni ezt a három nagyszerű univerzális törvényt.

Mit gondol a halálról?

Nem vesszük komolyan. A halál csak egy átmeneti vég. Ha tudod, hogyan kell élni, akkor tudni fogod, hogyan kell meghalni.

(THE ESSENE WAY, Winter-Spring 1996; Copyright International Biogenic Society; I.B.S. Fordította: Szentesy Zsuzsa)

Simple Pay

Oldalunk sütiket használ...